Egy ésszerűbb élet alapja a tudatosabb ingatlanválasztás
– A mindennapok pénzügyi döntései között a lakhatás a legnagyobb tét
– Miért építünk (vagy veszünk) ekkora házakat?
– A rejtett költségek: rezsi, amortizáció, elmaradt hozam
– A pazarlás szobái: kacatszoba, vendégszoba, konditerem
– Tárolás helyett selejtezés: a szekrények ára
– A kert: álom vagy kényszerű robot?
– Kell-e ekkora ház? A tudatos lakhatás dilemmája
A mindennapok pénzügyi döntései között a lakhatás a legnagyobb tét
Pénzügyi döntéseket nap mint nap hozunk – vásárláskor, megtakarításkor, előfizetéseink, életstílusunk kapcsán. Az aprónak tűnő döntések valóban összeadódhatnak, de igazán nagyot mégis akkor bukhatunk, amikor komolyabb, hosszú távra szóló elköteleződést vállalunk. Ilyen a lakhatás is. Egy új mobiltelefon árán is lehet vitatkozni, főleg ha évente veszünk újat, de ez aprópénz ahhoz képest, amit sokan elbuknak egy rosszul méretezett ingatlanon. Egy túlvállalt ház nemcsak építéskor vagy vásárláskor viszi a pénzt, hanem fenntartása, felújítása, sőt az alternatív költségei révén is jelentős anyagi hátrányt okoz. A lakhatási döntés így valójában életstratégiai kérdés, nem pusztán építészeti vagy kényelmi szempont.
Miért építünk (vagy veszünk) ekkora házakat?
Számos településen, különösen az agglomerációs övezetekben vagy vidéki kisvárosokban szinte megszokottá vált, hogy kétszemélyes családok is kétszáz négyzetméteres házakban laknak. Két fürdő, dupla garázs, több hálószoba és tágas nappalik váltak az „alapcsomaggá”. A probléma nem csak az, hogy ezekre sok esetben nincs tényleges igény, hanem az is, hogy mindezt gyakran hitelből finanszírozzák a tulajdonosok. A nagy ház mögött nemcsak egy vágyott életszínvonal húzódik meg, hanem egy olyan társadalmi nyomás is, amely a méretet és a luxust azonosítja a sikerrel. A kérdés az, hogy valóban megéri-e a méret – anyagilag, fenntarthatóságban és életszínvonalban?
A rejtett költségek: rezsi, amortizáció, elmaradt hozam
Egy ház ára nem csak az, amit az adásvételi szerződésben kifizetünk. Egy ekkora ingatlan minden szeglete pénzbe kerül: több a fűtendő alapterület, több az elhasználódó felület, több az amortizálódó gép és szerelvény. Az energiaszámla jelentősen nőhet a szükségtelen négyzetméterek miatt, különösen, ha az épület nem energiatakarékos. A nagyobb ház több takarítást igényel – vagy több időt, vagy fizetett segítséget. A bútorozás, világítás, karbantartás mind arányosan növekszik a mérettel. Emellett gyakran figyelmen kívül marad az elmaradt kamat vagy hozam, amit az otthonba „beragadt” tőke máshol termelhetne. Egy hetvenmilliós ház, amelyben áll az önerőd, évente több százezer forinttól foszt meg, amit banki betétként, állampapírban vagy akár vállalkozásban is hasznosíthatnál.
A pazarlás szobái: kacatszoba, vendégszoba, konditerem
A túlméretezett házakban nem ritkán találunk olyan szobákat, amelyek szinte csak a pénzégetésről szólnak. A kacatszoba, ahova évek óta nem használt tárgyakat halmozunk fel, önmagában is több millió forintba kerül – nemcsak megépíteni, hanem fűteni, takarítani, berendezni is. A vendégszoba szintén klasszikus példája a kihasználatlan területnek: néhány alkalommal évente érkező látogatók kiszolgálására tartunk fenn egy teljes helyiséget. Ennél is abszurdabb a kondiszoba, amit sokan berendeznek lelkesedésből, de alig használnak – miközben a gépek ára, az elpazarolt négyzetméterek és a karbantartási költségek jóval magasabbak, mint egy átlagos konditerembérlet ára éveken keresztül. Ezek a szobák nemcsak a pénzedet, de az életteredet is feleslegesen foglalják el.
Tárolás helyett selejtezés: a szekrények ára
A lakásban lévő tárolóhelyek sem ingyenesek. Ha új szekrényt vásárolsz, mert nem férsz el a ruháktól vagy könyvektől, akkor valójában nemcsak a bútort, hanem a mögötte lévő ingatlan négyzetmétert is megvásárolod – és évtizedekig fizeted annak minden költségét. Ha nem férnek el a holmik, az első lépés nem a nagyobb lakás, hanem a selejtezés kellene, hogy legyen. Felesleges ruhák, elavult játékok, használaton kívüli könyvek foglalják el otthonunkat és életünket. Sokszor egy lomtalanítás után a meglévő lakásunk is újra tágasnak és élhetőnek tűnik – miközben egy költözés milliókba kerülne. A tárgyak mennyiségének csökkentése valójában anyagi, mentális és térbeli felszabadulást is hozhat.
A kert: álom vagy kényszerű robot?
A saját kert sokak számára álom, amely a természet közelségét, szabadságot és idillt ígér. A valóság azonban gyakran egészen más. A kertet gondozni kell – locsolni, nyírni, gyomlálni, karbantartani, ami időt, energiát és pénzt igényel. Ha a kert fenntartása heti órákba és havi tízezrekbe kerül, miközben a család alig használja, akkor érdemes újragondolni, hogy valóban szükség van-e ekkora területre. A gyerekek hamar kinőnek a kert adta lehetőségekből, a háziállat pedig elvan egy kisebb udvaron is. A nyugalomhoz nem kell több száz négyzetméter: egy kis terasz, egy zöld sarok, vagy egy közeli park ugyanazt a funkciót elláthatja. A nagy kert inkább státuszszimbólum lett, mintsem tényleges szükséglet.
Kell-e ekkora ház? A tudatos lakhatás dilemmája
A kérdés tehát nem az, hogy vegyünk-e házat, hanem az, hogy mekkorát érdemes. Egy nagyobb család számára természetesen indokolt lehet a több szoba, a kert, a tágas nappali. De egy két- vagy háromfős háztartásnak valóban szüksége van 200 négyzetméterre? Ha a válasz nem egyértelmű igen, akkor érdemes elgondolkodni a racionalizáláson. Egy kisebb ház vagy lakás nem feltétlenül jelenti a kényelmi szint csökkenését – ellenkezőleg, kevesebb teher, több megtakarítás, nagyobb pénzügyi mozgástér társulhat hozzá. A megspórolt összeget pedig valóban értékes dolgokra lehet fordítani: utazásra, önképzésre, nyugdíj-előtakarékosságra vagy épp passzív jövedelemtermelésre. A valódi jólét nem a téglák számában, hanem az életed minőségében mérhető.
Kiemelt kép: Unsplash
